A zsidó csak egy átlagos szó. Mármint: jobb helyeken.

A Gólem Színház Lefitymálva című stúdió előadása a Legjobb színházi produkció díjat nyerte a Thália Humorfesztiválon. A Gólem Színház ilyen szintű szakmai elismerésben még sosem részesült. A díj azért is különösen megtisztelő, mert a Lefitymálva olyan nagyszínpadi produkciókkal mérkőzött, mint például Mohácsi János rendezte Szentivánéji álom – mondta el Borgula András, a Gólem Színház rendezője.

- Már annak is nagyon örültünk, hogy beválogattak minket a fesztiválprogramba. Amikor pedig telefonhívást kaptunk, hogy jó lenne, ha ott lennénk a díjátadón, arra gondoltunk, biztos a stúdió kategóriában csíptünk meg valamit, vagy pedig sokan visszamondták az eseményt és kellenénk közönségnek. „Nagyon meglepődtem, amikor szólítottak, és igazából nem is fogtam fel elsőre, hogy a legjobb színházi produkcióért járó díjat vehettük át.”

Gólem Színház
Fotó: gsz

A díj azért is különösen fontos, mert megerősíti a színház tagjait, hogy a humor és a brutális kibeszélés, kinevetés az egyik legjobb terápia a zsidósághoz fűződő mindenirányú paranoia kezelésére. Nagyon jó érzés számunkra – mondta Borgula, hogy a Lefitymálva című darab megteremti azt a lehetőséget, hogy az előadás alatt és után a zsidó szó nem jelent többet egy átlagos szónál, nem hordoz negatív vagy pozitív jelentéseket. A nézők, amikor a ruhatárban állnak sorban, mindenféle előítélet nélkül idézik fel például a zsidó öregasszony poénjait. Persze ez a felszabadult érzés az utcán hamar elmúlik, talán csak a villamosmegállóig tart, de reméljük, egyszer egészen hazáig is, sőt sokkal tovább lehet utazni a Gólem Színház poénjaival.

hvg.hu