Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyilkosokkal bringázó

Laza, belvárosi biciklizgetésre számítottam, néhány erőltetten vicces feladvánnyal és rengeteg gyerekkel. Ehhez képest gyakorlatilag Budapest összes látványosságát érintő túrán tekertem végig, sajnos csak ötöd magammal, gyerekek nélkül. Viszont volt reggeli, rejtély és egy túrazáró fröccs.

Szöveg: Czimbalmos Mercédesz

Fotó: Szegőfi Ákos

Nyomozás

Azt gondoltam, hogy a fővárosban leélt éveim és a rengeteg külföldi ismerősöm guide-olása után nem fogok túl sok újat hallani a BudapestBike kerékpáros, nyomozós programján, sőt, valószínűleg azok között leszek, akik a legjobban ismerik a beígért látványosságokat. Azonban rá kellett jönnöm: Budapest még mindig tud újat mutatni, és ez valószínűleg hosszú ideig így is marad.

A BudapestBike a már önálló piaccá vált kerékpáros városnézést gyilkos keresős, nyomozós programmal akarja feldobni, amelyben az egyik cél, ki találja meg előbb a gyilkost. Talán ha nem öten fogtunk volna neki a túrának, hanem mondjuk nyolcvanan, akkor valamiféle verseny is kikerekedhetett volna – így csak egy bringás városnézésre futotta a kezdeti lendületből.

Persze a gyilkos kilétére így is fény derült, de a verseny heve nem hajtott senkit – ahogy a bringázás heve sem, mivel gyök kettővel vonultunk végig a városon. Mindezek ellenére, az út még így is tartogatott számos meglepetést: pl. a Károly körút és Gerlóczy utca sarka - ami mellett nap mint nap eltekerek az egyetemre menet – pontosan 730 méterre esik a Dunától.... Nem tudom, mikor, de egyszer még jól jöhet ez az infó. Vagy például azt sem tudtam, mea culpa, hogy a Horváth kertben nem Horváth Béla ismeretlen budai polgár szobrát látjuk, hanem Haydnét, a zeneszerzőét.

A birngás nyomozást egy túravezető és egy „sereghajtó” segíti, akik természetesen, ha kell, defektet foltoznak, vagy épp anyát húznak, ha arra van szükség, de legfőképpen figyelnek az eltévedt báránykákra.

És hogy kinek és mikor ajánljuk ezt a túrát? Ha van pár üres órád, esetleg magaddal tudsz rángatni pár haversrácot, vagy ha meglátogatnak a külföldi rokonok, ne habozz legyél bringás nyomozó. De ha az öcsi vagy a hugi mindenképpen bringázni akar veled, és te éppen túl lusta vagy egy hegyi túrához, mondd nekik: keressünk gyilkost Budapesten! Védhetetlenül nálad lesz a pont!

Indul a menet

0 Tovább

"A szabadságról írnék" - Fritz Zsuzsa, Bálint Ház, mindenki Fricije a Narancsban

Nyolc éve vezeti a Bálint Házat - Fritz Zsuzsával, a zsidó közösségi ház igazgatójával beszélgettünk.

Fritz Zsuzsa - "Frici"

rap: Mi volt az elképzelésed a Bálint Ház arculatának kialakításáról, amikor nyolc éve felkértek a vezetésére, és mi valósult meg ebből mára?

Fritz Zsuzsa: A legfontosabb feladatunk a ház csapatával az volt, hogy kitaláljuk, mi is a szerepe egy zsidó közösségi háznak a 21. században Budapesten. Hosszú gondolkodás után alakítottuk ki a missziót, ami a következőkről szól: egy erős, párbeszédre és együttműködésre képes, önfenntartó, folyamatosan fejlődő magyar zsidó közösség létrejöttének katalizálása. Egy pozitív alapokon nyugvó, a jelenben álló és a jövő felé tekintő, kortárs zsidó identitás kialakítása. A hagyományos zsidó értékek (a család tisztelete, a tanulás, a szellemiek szeretete, aktív társadalmi részvétel) integrálása a jelenbe. Egy minden generációt megszólító és a közöttük lévő kapcsolatokra építő, azokat erősítő zsidó közeg megteremtése. A társadalmi igazságosság erősítése, az ember és a demokratikus pluralizmus képviselete. Miután ezeket megfogalmaztuk, elkezdtünk olyan programokat építeni, olyan partnereket találni, amelyek, akik segítenek ennek a küldetésnek a beteljesítésében.

rap: Milyen a személyes kapcsolatod a zsidó hagyományokkal?

FZS: Tartom a hagyományok egy részét, de kevésbé vallási, inkább közösségi és kulturális okokból, mert számomra ezek a hagyományok jelentik a hovatartozás érzését. Szeretném, ha minél többen ismernék meg a zsidó hagyományok pozitív erejét, a közösségi érzést.

rap: Mik a legfontosabb programok a házban?

FZS: Nehéz választani, mert egy közösségi ház vezetőjeként ugyanolyan fontosnak tartom a jiddisül beszélők körét, mind egy komoly, több száz nézőt megszólító beszélgetést. Mégis, talán azokat a programokat emelném ki, melyek a missziónkra épülnek, melyek részben azzal a céllal születnek, hogy körülöttünk egy nyitottabb, átláthatóbb, a sokszínűséget a kis- és nagyközösségben is szerető és elfogadó társadalom épülhessen. Szeptember 15-én egy nagy nyitó utcabállal kezdjük az évadot, mely a Nyitott Ajtók Napja nevet viseli.

rap: Miről szól a Hanyas vagy? című pályázatotok?

FZS: Sokféle társadalmi kérdésre keressük a válaszokat, és az egyik a generációs hidak léte, hiánya. Közösségi házként mindenképpen szeretnénk közelebb hozni egymáshoz a nemzedékeket, hiszen nagyon sok mindent tudnak egymástól tanulni, már csak az emlékezet kérdéseiben is. Ezzel a pályázattal azt szeretnénk elérni, hogy minderre felhívjuk a figyelmet, és hogy megnézzük, milyen különbségek és hasonlóságok vannak a különböző generációk között. A Hanyas vagy? az én nemzedékemnek alapszövege volt, pedig 66-os vagyok, és nem 28-as. Nekem is nagyon sokat jelentett azzal kapcsolatosan, hogy kik is vagyunk, miket hozunk magunkkal. Bizonyos mondatait a mai napig kívülről fújom. S ha ez így van, biztos sokan lesznek, akiket majd megihlet ez a szöveg újra, legyenek fiatalabbak vagy akár idősebbek. Jó lenne megtalálni mindannyiunk félszavait, hogy újra elkezdhessük megérteni egymást, és így elkezdhessük azokat a fontos beszélgetéseket, amiken a jövőnk alapszik. Izgatottan várjuk a pályamunkákat! A kiírás megtalálható a weboldalunkon.

rap: Ha pályáznál, miről írnál?

FZS: A szabadságról írnék. A határtalanságról. Az érzésről, amikor úgy mehetek át országhatárokon, hogy nem állítanak meg, hogy nem szorul össze a gyomrom. A szabadság értékéről, az azzal járó felelősségről. Zsidóként mindenkinél jobban tudjuk: szabadnak lenni érték és feladat egyben. Abban a pillanatban, hogy kiszabadultunk Egyiptomból, és megízlelhettük a szabadságot, rögtön 613 parancsolat került a vállunkra. Jó lenne, ha mindenki értékelné a szabadságot. Én 66-osként mindenképpen nagyra értékelem, "5773-asként" (a zsidó időszámítás szerint) pedig még jobban is talán.

0 Tovább

Akit kivégeztek a tálibok

Október 8-án jelenik meg magyarul és világszerte Malala Juszufzai és Christina Lamb újságíró könyve, az Én vagyok Malala, amely a tálibok által fejbelőtt, ám a sérüléséből felépült diáklány történetéről szól.

Malala Juszufzai 2009-ben kezdett el álnéven blogot írni a BBC urdu nyelvű szolgálatának. A tálibok akkoriban terjesztették ki hatalmukat a kislány szűkebb hazájára, kegyetlen törvénykezést vezettek be, a lányoknak pedig több helyen megtiltották, hogy iskolába járjanak - idézte fel a kötet kiadója, a Libri Kiadó és a Bookline az MTI-nek.

Malala Juszufzai Malala Juszufzai - Time

A tinédzser kilétére hamar fény derült, Malala pedig egyre nagyobb ismertségre tett szert. A The New York Times dokumentumfilmet készített róla, amire válaszul a tálibok bezáratták a lány iskoláját, majd 2012. október 9-én Pakisztánban fejbe lőtték. A támadásban két diáktársa is megsebesült. Malalát Angliába szállították gyógykezelésre, családjával azóta is Birminghamben él, március óta újra iskolába jár.

"Csodával határos gyógyulása a távoli Pakisztán egy eldugott részéből az ENSZ New York-i székházáig repítette. Így vált tizenhat évesen világszerte az erőszakmentes tiltakozás példaképévé, és ő lett a valaha élt legfiatalabb hős, akit Nobel-békedíjra jelöltek" - áll a közleményben, amely szerint a Bookline Könyvek sorozatban megjelenő kötet "nem csupán egy magával ragadó történet a családról, amelynek életét felforgatta a terrorizmus, hanem megható példázat a szülők rendíthetetlen szeretetéről egy olyan kultúrában, ahol csak a fiúkat veszik emberszámba".

A könyv társszerzője, Christina Lamb külügyi tudósító Oxfordban és a Harvardon végezte tanulmányait. Öt könyv szerzője, öt alkalommal nyerte el az év brit külügyi tudósítója díjat, valamint neki ítélték a Prix Bayeux-t, a haditudósítóknak járó legrangosabb európai díjat. 2007-ben részt vett Karacsiban Benazir Bhutto kampánykörútján, ahol több tucat ember lett öngyilkos bombamerénylők áldozata. Jelenleg a Sunday Timesnak dolgozik, férjével és fiával London és Portugália között ingázik.

A közlemény felidézi, hogy Malala bátorságát és állhatatosságát 2011-ben Pakisztánban a Nemzeti Ifjúsági Békedíjjal tüntették ki, majd ugyanebben az évben a Nemzetközi Gyermek Békedíjra jelölték. Idén ő lett minden idők legfiatalabb Nobel-békedíj várományosa. Hogy ki kapja az elismerést, október 11-én jelentik be.

A lány egy éven belül kétszer szerepelt a Time magazin címlapján, másodjára azén a lapszámén, amelyben a világ legbefolyásosabb személyiségeit számba vevő 2013-as listát közölték. Az ENSZ november 10-ét Nemzetközi Malala-nappá nyilvánította.

Malala továbbra is a lányok tanuláshoz való jogáért folytatott küzdelem élharcosa. A Malala Alapítvány világszerte az oktatásügyért küzdők támogatását tűzte ki céljául, az első segélynek köszönhetően Pakisztánban 40 lány részesülhet oktatásban. A nonprofit szervezetet Angelina Jolie színésznő is támogatja, áprilisban 200 ezer dollárt ajánlott fel az alapítvány működésére.

Forrás: MTI

0 Tovább

Ha a zsidó nem megy a zsinagógába, a zsinagóga megy a zsidóhoz

Mobil zsinagógákkal csapatnak a chabad rabbijai.

Mobil zsinagóga

0 Tovább

Fontossági sorrend: Scheiber Sándor elsősorban rabbi!

100 éve született címmel emlékezik a Kossuth rádió Scheiber Sándorra. A műsort ajánló felvezető így szól: "A neves folkloristára, a magyar irodalomtörténet neves kutatójára emlékezünk csütörtök este 22:30-tól a Kossuth Rádión."

Scheiber Sándor

Aztán következik ez a teljesen zavaros mondat:

Hazájához hű igaz magyar zsidó ember - erős párhuzam vonható a Királynőt megölni nem kell félnetek. típusú mondattal.

A cikk itt folytatódik.

1. Örülünk, hogy a Kossuth Rádión Scheiber Sándorra emlékeznek.

2. Scheiber irodalomtörténeti és folklorista érdemeit csöppet sem kisebbítve, azért ő mégiscsak rabbiként került a legnagyobbak közé.

3. Talán ne akarjuk már ennyire eltitkolni, hogy egy rabbiról készült műsor a közszolgálatin. A 22:30-as kezdés, már amúgy sem prime time, de nem is gondoljuk, hogy ez prime time-os műsor lenne. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy ezt a műsort akkor elő fogják venni az érintettek, amikor az a kérdés merül fel, hogyan mutatta be a közszolgálati média a magyar zsidó kultúrát.

0 Tovább

A GÓLEM MONDJA

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

2013.12.03.
2013.12.03.
2013.12.01.
2013.11.30.

Utolsó kommentek