Amikor hat nő újra életre kelti a Gólemet, akkor milyen nemű lesz és kit fog szolgálni a teremtett lény? A Gólem Színház ősbemutatóján december 12-én 20 órakor a Jurányi Inkubátorházban egy történetben Kárpáti Péter íróiskolájának hat írónője vezet be a teremtés titkaiba… És hogy mi van ott?

A My little Gólem minden értelemben ősbemutató Magyarországon: hat nő egymástól függetlenül egy témára, a Gólem legendájára írt színdarabot. A rövid történetekből felépülő előadás egy dologban közös: mindegyik jelenet így-vagy úgy a férfiakról szól és valljuk be, nem túl pozitívan.

Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője, a darab rendezője szerint a My little Gólem színház a színházban. Az elkészült produkció kíméletlenül leleplezi, hogy mindannyian gólemek, bábok, mások teremtményei vagyunk, akkor is, ha azt hisszük, hogy nem. Arról kapunk hajszálpontos képet, hogy a gólemségnek nemcsak politikai, közéleti vetülete van, hanem a szerelmeinkben, a facebook oldalainkon, a munkahelyünkön, a vallásunkban és a társadalomban elfoglalt helyünkben is elural minket.

A Gólem Színház a Mamelosn* után ismét a kísérletező oldaláról mutatkozik meg. A My Little Gólemben divatmodellek, bábok, guminők, maszkok világában tárul fel a gólemség lényege.

Szerzők: Csizmás Kinga, Gábor Sári, Kovács Zita, Létay Dóra, Tóth Réka, Urbán Nóra

Szereplők:
Chován Gábor
Eke Angéla
Makra Viktória
Márkus Sándor

jelmez és bábok: Juristovszky Sosa
mozgás: Lengyel Kata
speciáliseffektek: Tóth Zs. Szabolcs
videó: Hajmási Péter
produkciósvezető: Marcsa Barbara
rendező:Borgula András

Az előadás helyszíne: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház (1027 Budapest, Jurányi u. 1.)

Tipikusan extrém a helyzet: maga a tömény ellentmondás. Képzeljünk el egy csonka családot, amelyben csak nők élnek együtt. A férfiak (ki-ki) meghaltak, elváltak, megszöktek. Urane, grossmutter, mutter und kind.

Szöveg: Bedő J. István

Fotó: Czifrik Balázs

A dédmama csak az emlékekben őrződött meg, a maradék három nő pedig egymás életét eszi. Tipikus ez, de a dolog extremitását más adja: a nagymama kabarészínésznő volt a háború előtt – és főképpen utána, a néhai NDK-ban. Ő már kizárólag az emlékeinek él, azokat mondja kazettákra, szóbeli archívum gyanánt.

Lin nagymama túlélte a háborút, a koncentrációs tábort, és reményekkel telten csatlakozott a kommunistákhoz. Ezt a jiddise mámét utálja asszonylánya, Clara, aki – természetesen – ki nem beszélt és/de ezerszer megcsócsált sérelmeket hordoz. Clara asszony felejteni, elnyomni akarja a család zsidó örökségét, semmiféle kapcsolatot nem keres a hitsorsosokkal. De akárhogy is: továbbviszi a klasszikus zsidó anya jó szándékú – és ettől elviselhetetlen – kotlós viselkedésformáját. És kérdéseivel már a következő generációt kínozza: lányát, Ráhelt, aki meg ővele képtelen szót érteni. A veszekedésekből felsejlik a megszüntetve megőrzés. Csak egymás nélkül, mégis csak együtt – magunkban hordozva mindent.

Csupa gubanc, csupa gyanakvás, csupa kis aljasság. Csoda, hogy ezzel mindenki torkig van?

Lin, a balos elvtársnő visszasírja a „sogenannte DDR” („úgynevezett Német Demokratikus Köztársaság” – Kelet gúnyneve az NSZK közbeszédében) állapotait, osztályharcosságát. De hol? A mai újraegyesült Németországban. Ahogy ez másutt is szokott lenni, hallgatóságra, beszélgetőtársra csak az unokájában talál. Csakhogy csalóka ez a kapcsolat is.

És hogy a fura háromszög még extrémebb legyen: mindenki gyanakszik. Ráhel az anyjára, Clara a nagymamára, a nagymama a politikusokra. Az összcsaládi kényszerképzetektől aztán a legártatlanabb kérdés is parázs veszekedést provokál. Torkig vannak egymással, Ráhel New Yorkba menekül a család elől, hogy tanuljon, de főleg szabadon éljen, ne kelljen férjhez mennie – hiszen amúgy is a lányokhoz vonzódik.

Sok az extremitásból? Nem. Aki itt él Európa közepén, túlélte Hitlert, Sztálint és Rákosit – noch dazu zsidó család leszármazottja –, nem csodálkozik, hogy ennyi minden kavarog Marianne Salzmann darabjában. A dialógusokból feltáruló világ – a hit elhagyása és újra megtalálása; a rohanás a közösségi társadalom eszméje felé, majd a kiábrándulás – egyáltalán nem egyedi, nem szélsőséges és nem elképzelhetetlen. Ráadás csupán (az viszont szintén nem kizárólagosan német ügy), hogy „aki nem gyanús, az a gyanús (© Virág elvtárs)” – lehet hogy a nagyi még Stasi-besúgó is volt? Figyelembe véve az NDK-népesség és a besúgók arányát, a kérdés feltevése nem is nagyon agyrém…

A Gólem színház előadásában a Kiss Mari alakította Lin nagymama a nagy túlélő. Jobbára nyugalommal fogadja lánya hisztijét, múlttagadását – na de mikor elveszti a fejét, süvölt belőle a szemrehányás. És mint a történelem annyi túlélője: álnoksággal, kisebb-nagyobb aljasságokkal vesz részt a család roncsainak egyben tartásában. Kerekes Viktória Clara asszonya – aki már nem kommunista, nem zsidó, csak német akar lenni – tökéletesen adja vissza az állandóan résen lévő, minden vita elől kitérni akaró, mégis mindig esztelen üvöltözésbe torkolló veszekedések provokálóját – és áldozatát.

Huzella Júliáé (Rahel) az áldozat szerepe. Szereti anyját, szereti Lint, de a két jiddise máme rátelepszik az életére, és sejthető (majd bizonyos lesz), hogy ikerbátyjához hasonlóan ő sem tér vissza a szülőföldjére. Akkor a leghitelesebb, amikor kikerül az asszonyok szavakból, érzelmi zsarolásokból font ketrecéből.

Salzmann darabja dráma, mégis folyton nevetünk rajta, s kitűnőek a dialógusai (Varsányi Marigördülékeny fordítása). Galántai Zita a Thália Új stúdiójának szűk terébe szellemes díszletet tervezett. Az egymás mellé illesztett két fél lakás ugyan adta magát, de itteni lelemény, hogy a brettliénekes Lin szobája falán a fekete-fehér fotókon Kiss Marit látjuk fiatal kori szerepeiben, Rahel steril loft-lakásában egyetlen színes fotó van saját gyerekkorából – és ez sokat elárul.

Borgula András nem akart rendezői kunsztokat csinálni: hagyta érvényesülni a jó szöveget. Nagy erény.

[*Egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos]

Marianna Salzmann: Mamelosn
A Gólem Színház produkciója a Thália Színház Új Stúdiójában
Fordító: Varsányi Mari
Rendező: Borgula András

Szereplők
Kiss Mari – Lin
Kerekes Viktória – Clara
Huzella Júlia – Rahel

Látványtervező: Galántai Zita

További előadások:
Thália Színház Új Stúdió, 2013. október 26., november 14., 15. – 19:30

Forrás: olvassbele.com

Marianna Salzmann: Mamelosn*

*egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos

„Egy zsidó elmegy a pszichológusához.

Hogyan telt a hétvége? – kérdezi a pszichológus.

- Ó köszönöm, nagyon jól, tényleg nagyon jól. Bár azt hiszem, volt egy freudi elszólásom.

- Ó hadd segítsek, mi történt? – így a pszichológus.

-Hát, ööö. Éppen együtt vacsorázott az egész család. Mindenki ott ült az asztalnál...

- Igen.

- Mindenkinek jó kedve volt, igazából nekem is, de amikor meg akartam sózni a levest, és meg akartam kérni az anyámat, hogy adja oda a sót....

- Igeeeen? – kérdezi a pszichológus.

- Hát, igazából azt akartam mondani, hogy anya, ideadnád a sót, légy szíves?

- És ehelyett mit mondott?

- Anya, az Isten verjen meg, tönkretetted az életem."

Játsszák:

Huzella Júlia

Kerekes Viktória

Kiss Mari

A Mamelosn egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be. A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK-ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni. Ő már igazi német.

Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők-nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel. Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi díszletei között.

A Marianna Salzmann darabjai az osztrák és német színpadokon nagyon népszerűek, 2012-ben megkapta a fiatal drámaíróknak járó Kleist-díjat.

fordító: Varsányi Mari, dramaturg: Németh Virág, látványtervező: Galántai Zita, produkciós vezető: Marcsa Barbara, rendezőasszisztens: Kern Dóra, rendezi: Borgula András

Az előadás helyszíne: Thália Színház - A Független Thália Projekt keretében

A bemutató időpontja: 2013. szeptember 28.

A darab magyar fordítását a Goethe Intézet „Theaterbibliothek" programja támogatta.

A darab a Thália Színház, a Független Thália Projekt - FTP és a Füge Produkció támogatásval valósul meg.

„A zsidóság története sokkal színesebb annál, minthogy csak a holokauszt tragédiájával foglalkozzunk” – véli Negyela László Márk, a nemrégiben alakult Dr. Milkó Izidor Vajdasági Zsidó Kulturális Intézet intendánsa.

Az idei pészahra alakult meg a Dr. Milkó Izidor Vajdasági Zsidó Kulturális Intézet, melyet a szabadkai zsidó hitközség hívott életre. Az intézet feladata, hogy az egyetemes, évezredes zsidó kultúra újra a közéletünk részévé váljon, bemutassa a szellemi termékeken túl az épített és kulturális örökséget, a gazdaságban játszott egykori szerepüket is. Ahogy Negyela László Márk intendáns elmondta, Szerbiában a zsidóság nemcsak vallási, hanem nemzeti közösség is, s ezt a törvény adta lehetőséget használták ki az intézet alapításához, a cél az, hogy tartományi alapításúvá váljon ez az intézet.

Az intézet elsősorban a vajdasági zsidók épített szellemi, kulturális hagyatékát szeretné rendszerezni, összeszedni, digitalizálni, valamint a zimonyi hitközséggel is foglalkoznak, bár az közigazgatásilag nem Vajdaság része, továbbá a történelmi Bácskával, így Bács-Kiskun megyével is.

– Sokan vagyunk olyanok, akik nem vagyunk zsidók, de zsidó helytörténettel foglalkozunk, és ezen autonóm tevékenységeket próbáljuk egy intézménybe fogni, a kis szigeteket egy ernyőszervezetbe vonni. Az intézet másik tevékenysége a kortárs izraeli, kortárs zsidó kultúra megjelenítése – hallottuk Negyela László Márktól. – Amikor nevet választottunk, célt is választottunk: találkozni olyan nyitott szellemiséggel, mint amilyen szellemiséggel Milkó Izidor rendelkezett. Dr. Milkó Izidor jogásznak tanult, íróként és újságíróként munkálkodott, a szabadkai zsidó hitközség elnöke akkor volt, amikor a zsinagóga felépült. Ő egyszerre volt bácskai, szabadkai polgár, zsidó és író.

Az intézetnek sok olyan programja van, amelyre várják a nem zsidó érdeklődőket is, így például az intézet szervezésében meglátogathatjuk a zsinagógát, és az intézet szervezte a nagy sikerű Varnus Xavér koncertet is.

– A múlt évben a zsinagógának nem egész 7500 regisztrált látogatója volt, nagyrészt a múzeumok éjszakájának látogatói, valamint turisták és diákok is. Most a júniust úgy zártuk, hogy az idei 8000 látogatónk megvolt. Úgy, hogy hétköznap nincs nyitva, csak csoportok jelentkezhetnek, egyénileg csak szombaton lehet betérni. Jó volt a Varnus Xavér koncert, amikor benépesült a zsinagóga, 790 jegy elkelt. A Facebookon elindult egy népszerű kampányunk. Van egy kép egy adott tárgyról, épületről és mellette megjelennek az alapinformációk, 25 van Szabadkáról az oldalon. Összegyűjtöttük, és első körben 150 olyan dolgot találtunk, mely a zsidósághoz köthető: épületek, személyek, folyóiratok, tárgyak... – mondta Negyela László Márk. Azt is megtudtuk, nem titkolt céljuk, hogy létrehozzák a vajdasági zsidóság múzeumát. – Volt arról szó, hogy holokauszt központot akarnak itt is kialakítani, de úgy véljük, hogy a zsidóság története sokkal színesebb annál, minthogy csak a holokauszt tragédiájával foglalkozzunk. A holokauszt tragédiája szörnyűség, a zsidóság azonban 200 éves múltra tekint vissza, ennek a múltnak a bemutatása fontos dolog. Fontos újra felfedezni a régi idők nagy gondolkodóit, fontos újra rácsodálkozni az épületekre.

Beszélgetőtársunk elmondta, az lenne a jó, ha a zsinagóga multifunkcionális térré válhatna, és itt kaphatna helyet a múzeum is. A zsinagógának nagyszerű az akusztikája, úgyhogy koncerttermi jellege is lehetne, csakhogy az orgonának nincsenek meg a sípjai, úgyhogy ha ez a koncerttermi jelleg utópisztikus elképzelés is, különféle tartalmakkal azért igyekeznek megtölteni. Negyela László Márk szerint keveset tudunk a vajdaság, bácskai zsidóságról, és az intézet ezen próbál változtatni, hiszen programjai nem csak a zsidóságnak szólnak. A zsidó hitközség szól a zsidóságnak, az intézet kinyitja a kapukat a nem zsidók felé is.

Szerző:Tápai Renáta

Forrás: Magyar Szó Online