2013. április 17. szerda, 07:00
Shimon Levy, a Tel Aviv-i Egyetem színházi tanszékének professzora a III. Gólem Fesztivál vendégeként járt Magyarországon...
Shimon Levy a Tel Aviv-i Egyetem színházi tanszékének professzora. Kutatási területe az izraeli színház, Samuel Beckett és a káoszteóriák, a színház és az Ószövetség kapcsolata, ezen kívül fordít, és az utóbbi időben rendez is. Sokat dolgozott a függetlenek között, a kezdetek óta résztvevője az izraeli független színházak akkói fesztiváljának. Készített darabot a palesztinok elleni kínzásokról, de volt olyan előadása is, amit több mint százszor játszottak Tel Aviv egyik legnagyobb színházi épületében. Elmélete a 'Biblia, mint színház', amiről nemcsak könyvet írt, hanem rendszeresen tart workshopokat is.
Az Ön elmélete szerint a Biblia színházi szempontok alapján is értelmezhető. Erről beszélt a Gólem Fesztiválon is, Izraelben pedig workshopokat tart a témában. Mi az elméletének a lényege?
Egyébként ezeket a workshopokat általában egy sivatagi helyszínen tartjuk, ott elemezzük a szövegeket... A kérdésére válaszolva, a Biblia első sorban egy vallási könyv, ezen felül történelmi és szövegalapú kutatásoknak a tárgya, de elemezték már úgy is, mint irodalmi művet, mint drámát, mint színházi szöveget. Én úgy vélem, elemző olvasással találhatunk olyan szövegrészeket a Bibliában, amelyek az Ószövetség fő irányvonalával szemben fogalmazódnak meg. Például azt állítom, hogy senki sem gondol úgy a Bibliára, mint feminista szövegre, de a színházi nézőpont segít abban, hogy egy sokkal pozitívabb nőképet fedezzük fel az Ószövetségben, mint ami a zsidó hagyományban tovább öröklődött.
Mondna erre példát...
Itt van például Abigél, Dávid feleségének története. Az Ószövetség Abigélt roppant okos asszonynak mutatja be. Egy helyen azt olvashatjuk, hogy Abigél a lábánál érintette meg Dávidot, az azonban nincs meghatározva, hogy pontosan hol. És ez már egy színházi helyzet, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a bokájánál vagy a combjánál fogta-e meg Abigél Dávid lábát, mert a kettő egészen más kapcsolatot feltételez. Egy másik részben, az apa azt magyarázza a fiának, hogy nem jó örömlányokhoz járni. Ez a jelenet arra emlékeztethet minket, amikor egy apa, aki mondjuk a Playboy-ban épp szebbnél szebb nőket nézeget, azt mondja a mögötte leselkedő fiának, aki rajtakapta, hogy 'ez szörnyű, ez borzasztó'! A szituációt kifejezetten viccesnek is találhatjuk, tehát humor is rejlik az Ószövetségben.
Shimon Levy
Ön szerint mennyire nevezhető zsidó színháznak az izraeli színház?
Ez egy összetett kérdés... Először is, van jó színház és nem jó színház. És van olyan színház, ami a zsidóké ugyan, de mégsem nevezhető zsidó színháznak, és van olyan is, amelyik zsidó témákról szól, de nem a zsidóké. Az Angyalok Amerikában című darabban ugyan van egy-két zsidó motívum, de az attól még nem zsidó mű, még akkor sem, ha az írója, Tony Kushner zsidó. Nyilván Izraelben a legtöbb színház a zsidóké, de nem mondanám, hogy mindegyik zsidó színház. A nálunk bemutatott színdarabok 60-70 százaléka héber nyelven íródik, azaz kortárs dráma, ami azt mutatja, hogy az izraeliek imádják magukat látni a színpadon. Azt hiszem, hogy se Magyarországon, se Németországban vagy Angliában, ahol sokkal régebb óta működik színház, mint Izraelben, nem ilyen magas a kortárs művek aránya.
Milyen kérdések foglalkoztatják az izraeli színházakat?
Az izraeli színházat elég sok visszatérő motívum jellemzi: ilyen a Holokauszt, a háború az arabokkal és a palesztinokkal, az identitáskérdés, a zsidóság kérdése, ami nem feltétlenül a vallási hovatartozásról szól. Természetesen születnek közéleti, politikai és gazdasági kérdésekről is darabok.
Kik a színészek?
A színészek nagy része természetesen izraeli zsidó, kisebb része izraeli arab, aki mindkét nyelven beszél, de vannak más anyanyelvű, más nemzetségű színészek is, néhány orosz, etióp és persze angol. A színházi élet igen aktív Izraelben, a minőség pedig nagyjából olyan, mint bárhol másutt. Lehet találni nagyszerű, harcos műveket, amelyek mind esztétikailag, mind tartalmilag kiválóak.
Hogy finanszírozzák az izraeli színházakat?
Nálunk az összes színházra költött pénz közel 90 százaléka kilenc nagy színházba megy, a maradék pedig a kicsikhez, a függetlenekhez. A nagyszínházak hatalmas közönséget szolgálnak ki, az ő előadásaik mindig édesek, könnyen emészthetők és mindenki számára elérhetők. A független színházak egy része megpróbálja előadni ugyanazt a mutatványt, mint a nagyszínházak, de mivel sokkal kevesebb pénzük van, az eredményeik is sokkal szerényebbek. A függetlenek másik fele pedig azt mondja, 'mi kicsik vagyunk, de bátrak, mi megmutatjuk, és mindenki bekaphatja'. Az ötvenes, hatvanas években sokkal radikálisabb volt az izraeli színház, mint napjainkban, egyszerűen friss volt, Beckettet és Ionescót rögtön hozták Izraelbe. Ezzel szemben ma a nagy színházak arra koncentrálnak, hogy mi történik a West Enden, és azt, ami ott nagyon sok pénzt hoz, rögtön bemutatják Izraelben is – persze akadnak, akik keresik az újdonságokat.
Hogyan működnek Izraelben a független színházak?
A működésüket az határozza meg, hogy mennyire bátrak politikai és esztétikai értelemben. Minél bátrabb, minél kritikusabb, minél politikusabb egy csapat, annál gyorsabban jut el odáig, hogy már a saját barátai sem kíváncsiak rá. Pedig a színházat alapvetően a közönségnek csináljuk, úgyhogy legalább két ember kell, hogy üljön a nézőtéren... A színház egyszerűen nem létezik közönség nélkül. Az izraeli független produkciók sokszor azon múlnak, hogy az adott színház mennyit hajlandó saját zsebből áldozni értük. Az alkotók sokféleképpen igyekeznek hatni az előadás megszületését gátló és segítő tényezőkre, éppen ezért előfordul, hogy csak a bemutató napján látják meg, valójában mit is csináltak. Az időhiány és a szétforgácsolódó energiák néha ahhoz vezetnek, hogy az alkotók megrémülnek saját teremtményeiktől, amikor premier előtt egyben látják őket, de ennek az ellentéte is megtörténhet... Ez a minden rosszban van valami jó törvénye.
A Haifa melletti Akko nevű kisvárosban 33 éve tulajdonképpen megszakítás nélkül rendezik meg a független színházak izraeli találkozóját, az Akkói Színházi Fesztivált, amelynek Ön egyik alapítója volt...
Ez a fesztivál olyan, mint egy hőmérő, amit az izraeli társadalom seggébe dugnak, és megnézik, mennyire lázas. Ha jól tudjuk olvasni az előadásokat, akkor pontos képet kaphatunk az izraeli társadalom helyzetéről. Sokszor előfordul a kis országban élő, magas hőfokon izzó alkotóknál, hogy különbözőségeik ellenére ugyanazt próbálják elmesélni, az előadásaik ugyanarról a problematikáról szólnak. Például 1985-86-ban tizenkét darabot mutattak be a fesztivál versenyprogramjában, és a tizenkét előadásból tizenegyben szerepelt élőhalott, vagyis olyan, aki már halott, de mégis megjelenik a színpadon. Mintha központi utasításba adta volna valaki, hogy előadás nemlehet élőhalott nélkül. Csak később jöttünk rá, mi volt ennek az oka: az élőhalottak benyújtották erkölcsi számlájukat az élők felé. Tőlünk 25 kilométerre északra húzódott a libanoni határ, elméletünk szerint a valódi halottak tértek vissza a színpadra elmesélni, miről is esik szó odafönt. Abban az évben ők voltak a hőmérő az izraeli társadalom seggében. Egy évvel ezelőtt pedig rengeteg olyan előadást mutatott be a fesztivál, ami a világbékével foglalkozott...
A Gólem Fesztivál mottója Öntől származik: „A megszokott zsidóábrázolások ideje lejárt. A 21. század legizgalmasabb kérdése a zsidó színházban, hogy milyen új formákban, szerepekben tűnnek fel zsidók a színpadon.” Ön szerint hogyan változhat meg a zsidóábrázolás a 21. században?
A Holokauszt után Európában a zsidókat legtöbbször áldozatként ábrázolták, ma azonban a legtöbb zsidó Izraelben él, és ők egyáltalán nem áldozatok. Azonban politikai manipulációra is sokan és sokszor használják azt az adukártyát, amit Holokausztnak hívnak. Amerikában vagy Németországban teljesen természetes, hogy nem csak az uzsorás, a gonosz, vagy az örökös áldozat szerepével ruházzák fel a zsidókat. Viszont ott, ahol éppen nagyobb a nacionalizmus vagy az antiszemitizmus, szinte mindig kijátsszák ezt az adukártyát, és áldozatként mutatják be a zsidókat. Véleményem szerint mind erkölcsileg, mind esztétikailag nagyon fontos, hogy a zsidók kritikusan forduljanak maguk felé a színházban is. Így megváltozhat a rólunk alkotott kép is.
szerző: Simon Beatrix
Utolsó kommentek