Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elszabadul a szörny

Amikor hat nő újra életre kelti a Gólemet, akkor milyen nemű lesz és kit fog szolgálni a teremtett lény? A Gólem Színház ősbemutatóján december 12-én 20 órakor a Jurányi Inkubátorházban egy történetben Kárpáti Péter íróiskolájának hat írónője vezet be a teremtés titkaiba… És hogy mi van ott?

Gólem Színház - My little Gólem

A My little Gólem minden értelemben ősbemutató Magyarországon: hat nő egymástól függetlenül egy témára, a Gólem legendájára írt színdarabot. A rövid történetekből felépülő előadás egy dologban közös: mindegyik jelenet így-vagy úgy a férfiakról szól és valljuk be, nem túl pozitívan.

Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője, a darab rendezője szerint a My little Gólem színház a színházban. Az elkészült produkció kíméletlenül leleplezi, hogy mindannyian gólemek, bábok, mások teremtményei vagyunk, akkor is, ha azt hisszük, hogy nem. Arról kapunk hajszálpontos képet, hogy a gólemségnek nemcsak politikai, közéleti vetülete van, hanem a szerelmeinkben, a facebook oldalainkon, a munkahelyünkön, a vallásunkban és a társadalomban elfoglalt helyünkben is elural minket.

A Gólem Színház a Mamelosn* után ismét a kísérletező oldaláról mutatkozik meg. A My Little Gólemben divatmodellek, bábok, guminők, maszkok világában tárul fel a gólemség lényege.

Szerzők: Csizmás Kinga, Gábor Sári, Kovács Zita, Létay Dóra, Tóth Réka, Urbán Nóra

Szereplők:
Chován Gábor
Eke Angéla
Makra Viktória
Márkus Sándor

jelmez és bábok: Juristovszky Sosa
mozgás: Lengyel Kata
speciáliseffektek: Tóth Zs. Szabolcs
videó: Hajmási Péter
produkciósvezető: Marcsa Barbara
rendező:Borgula András


Az előadás helyszíne: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház (1027 Budapest, Jurányi u. 1.)

0 Tovább

Egy rossz tekintettel a színészt meg lehet ölni - interjú Kiss Marival

A szombathelyi Weöres Sándor Színház alapítója és társulati tagja. Közel negyven éve a pályán. A színházról mindent tud, színészi kelléktára lenyűgöző. Kiss Marit öt éve nem lehetett budapesti színpadon látni, legközelebb a Gólem Színház legújabb darabjában, a Mamelson-ban alakítja Lin szerepét, aki az NDK kommunista rezsimjének volt színész sztárja. Marianna Salzmann darabja, ahogy kell, húsba vág, nem lehet benne sem színészként, sem nézőként alibizni.

- Lin életét a darabban a kommunista régmúlt eseményei határozzák meg. Az Ön karrierjét hogyan befolyásolta a történelem?

- A rendszerváltás előtti időben az volt a fontos, hogy az érvényesülés milyen útját választotta az ember. Azok a kollégáim, akik odacsapódtak a párthoz, sokkal jobban érvényesültek. Emlékszem több kollégámra a színházi világból miután párttagok lettek, lakást kaptak, mert a rendes párttagokat a Fővárosi Tanács megsegítette önkormányzati lakásokkal. Így ment ez akkoriban. De ahogy látom, ez a fajta rendszer most is működik. Ha az éppen hatalmon lévő mindegy melyik pártnak az uszályában vagy, az érvényesülésed egész egyszerűen könnyebb, a lehetőségeid jobbak, mint a körön kívülieké. Ugyanakkor a körön kívüliek a szabad emberek. Ha körön kívüli vagy, ugyan sok mindenben hátrányt szenvedsz, viszont bátran a tükörbe nézhetsz, ugyanis az eredményeidet csakis a saját képességeidnek köszönheted.

Kiss Mari - fotó: Czifrik Balázs

- A Kádár-rendszerben lehetett nem körön kívülinek lenni?

- A történelem ilyetén nem hagyott nyomot a pályámon, nem voltam soha ellenálló, nem vettem részt szamizdatos gyűléseken sem. Nem akarnám magam ilyennel fényezni. Fiatal voltam, lelkes és örültem a szakmámnak.

- Lint a darabban az a vád éri a lányától, hogy kihasználva színésznői státuszát a STASI-nak (kelet-német titkosszolgálat) kémkedett. A szakmán belül lehetett tudni, hogy kik a kegyeltek, hogy kikkel nem szabad bizalmasnak lenni?

- Emlékszem gyerekkoromban mindenki a Szabad Európa Rádiót hallgatta, de mégis behúztuk a függönyöket, titkolózni kellett. Idősebb kollégák gyakran mesélték, hogy a Színművészeti Főiskoláról hogyan rúgtak ki embereket egy-egy rosszabbul elsült tréfa miatt. Szüleim arra tanítottak, hogy soha ne mondjak senkinek semmit, s ebben a szellemben is éltem az életem. Fontos volt észben tartani, hogyha külföldre utazol, nem ajánlatos leveleket hozni-vinni, nem tudhattad, mi van benne. Persze mikor kint éltem egy évet Angliában, hoztam haza levelet, de ez már annyira rég volt.

- Önt figyelték?

- Az angliai tartózkodásom alatt állandóan vízumért kellett folyamodni. Nem volt kellemes bejárni a Belügyminisztériumba, ahol az ember állandó szorongással ült az ajtó előtt. Persze tudtam, hogy vezetnek rólam aktát, de én ezt már soha sem fogom megnézni. Nem szeretnék úgy élni a hátralévő életemben, hogy megtudom, ki mit mondott, ki mit informált rólam. De alapjában ez az egész olyan nevetséges volt, hiszen én csak egy színésznő vagyok, az viszont nagyon jó, hogy ma már legalább ezért nem kell szorongani.

Kiss Mari - fotó: Czifrik Balázs

- A Mamelosn akkor elég pontosan beletalált az Ön életébe is. Mit gondol, képesek vagyunk ma már őszintén szembe nézni a múltunkkal? Érett a magyar közönség a Mamelosn problematikájára?

- Ha az előadás valami igazán emberivel foglalkozik, megtalálja a nézőjét. Én magam is csak olyan alkotásokat tudok nézni, amelyben sorsokat látunk. Az emberek vágynak az érzelemre, vágynak emberi sorsokat látni és átélni. A néző is nyilván érintett tud lenni, vagy annyira hat rá az előadás, hogy képes megélni velem együtt. A színházban az a varázslat, hogy együtt történik meg a csoda, a néző részt vesz az előadásban, és közös a levegővétel.

- Közel 40 éve van a pályán, számos film- és színházi szereppel a háta mögött. Mi az, amit szívesen kiemel?

- Szakmailag a legkiemelkedőbb mindközül a Vámmentes házasság c. film, amelyért 1981-ben a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon a szakmai zsűri által odaítélt legjobb női alakítás díját kaptuk hárman megosztva Esztergályos Cecíliával, Margitai Ágival. Azonban én valójában nem osztályozom a munkáimat. Mindig az aktuális előadások élnek az ember lelkében, fejében, ezek az erős élmények, a többi pedig már elmúlt. A régebbi szerepeket, munkákat az ember elengedi, egészen pontosan a korából adódóan el is kell, hogy engedje.

- Nyékládházáról került Budapestre, akkor vették fel a Színművészeti Főiskolára. Könnyű menet volt?

- Nagyon fiatalon már azzal töltöttem az időmet, hogy versekkel foglalkoztam, aztán el is kerültem egy szavalóversenyre, amit a televízió is közvetített. Várkonyi Zoltán (link) is zsűritag volt, aki bátorított, hogy jelentkezzek a Színművészeti Főiskolára. Már akkoriban eléggé elszánt voltam, bár valószínű, ha nem vettek volna fel elsőre, talán nem lett volna bátorságom még egyszer megpróbálni a felvételit.

- A családja hogyan fogadta, hogy a lány színész akar lenni?

- Csodálatos szüleim voltak, és csodálatos családban nőttem fel. Apukám szerintem egy őstehetség volt, anyukám pedig nagyon intelligens asszony. Bükkaranyoson, ebben a kis faluban, ahol éltek, mint műkedvelő kis társaság színházat csináltak. Kulturális életet éltek, közösséget alkottak. Apukám főszerepeket is játszott. Ez az egész nagyon szép volt, úgyhogy különösebben nem rázta meg őket az én színészi ambícióm.

- Bükkaranyosi műkedvelő társaságtól elég messzire jutott. Alapító és társulati tagja a Szombathelyi Weöres Sándor Színháznak, érezhető a „kulturális” távolság Budapesttől?

- Szombathelyen fantasztikus előadások készülnek, amikről Budapest nem tud, és sajnos az ország sem, de én ezen a tapasztalaton már minden értelemben túl vagyok. Nekem az a fontos, hogy megtörténjen a találkozás a szereppel, a rendezővel, megszülessen bennem az az élmény, amit a színpadra viszek. Este 7-től pedig csak a közönség számít, legyen a színház az ország, a világ bármely szegletén. Igazából akkor sajnálom, hogy nem jutnak el darabok még több emberhez, amikor olyan gyönyörűséges előadások születnek meg, mint a tavalyi évadban a Zarándokének (avagy a színház elfoglalása) Jeles András rendezésében. Az előadás Fukazava Hicsiró novellája alapján íródott és Melis László komponált hozzá zenét. Ez egy különleges előadás volt, aminek Budapesten is lett volna a helye, és hosszan a közönsége.

- Milyen típusú rendezővel szeret, tud együtt dolgozni? Olyannal, aki irányít és minden tekintetben érvényesíti a rendezői akaratát, vagy aki kicsit magára hagyja a színészt, hogy felfedezze a karakterben rejlő lehetőségeket?

- Igazán az inspirál, ha a rendezőtől megkapom a kellő szabadságot. Fantasztikus, ha úgy lehet együtt dolgozni, hogy mindkettőnkben jelen van a bizalom egymás iránt. Ha ez valamiért hiányzik, akkor az egész egyszerűen nem működik. A színészek 90%-a hiperérzékeny, éppen ezért egy tekintettel, egy szóval a színészt meg lehet ölni, és be lehet zárni. Ha a színész nem képes megnyílni a próbák során, akkor nem jön elő titok. Mert mindig az az izgalmas, az emberi, a belső titokzatosság, ami aztán majd képes megmutatkozni a színpadon.

- És mi van akkor, ha a rendező mégsem hagyja kibontakozni?

- Ilyenkor ellensúlyként ott vannak a kollégák, akikkel szeretsz együtt lenni, és ott van maga az anyag, a mű. A rendezőnek pedig – legyen bármilyen karakter - a premieren el kell engednie az előadást, onnantól az már a színészeké. Akkor már csak a színész van, a szerep és a közönség.

Kiss Mari - fotó: Czifrik Balázs

- A Gólem Színháznak nincs saját társulata, a próbafolyamat alig egy hónapig tartott, mégis a Mamelosn* előadásban Önök hárman – ahogy azt a darabról megjelent kritikákban is olvashatjuk - a színpadon tényleg egy családdá válnak. Ez ennyire egyértelmű folyamat, hogy korábbi, közös munka hiányában is ilyen összhang szülessen meg?

- Ez a darab azt hiszem, minden értelemben szerencsés találkozás. Nagyon szerettem próbálni. Élmény volt felfedezni a szerepet, Lin karakterét. Én először dolgoztam a Jurányi Inkubátorházban, és nagyon jó volt fiatalok között lenni, borzasztóan örülök, mert rengeteg olyan kollégával találkozhattam, akikkel máskülönben nem jöhettek volna létre ezek a találkozások. Ugyan Kerekes Viktóriával már dolgoztam korábban, de Huzella Júliával és Borgula András rendezővel ez volt az első alkalom. Ezek az élmények mindig felfrissítik az embert. Nagyon örülök András választásának, hogy volt mersze ezt a három magas barna nőt kiválasztani a darabhoz.

Kern Dóra

0 Tovább

NÉZD MEG A LÁNYÁT - MAMELOSN* KRITIKA

Három nő alkot egy családot, nehezen értik egymást, de talán még ennél is nehezebb elviselniük a másikat. Súrlódásoktól korántsem mentes életüket zsidó identitásuk csak még inkább megnehezíti. Konfliktusaikról és humorban gazdag egymásra találásukról szól a Gólem Színház új előadása.

Van az előadásnak egy kulcsfogalma, maga a cím: Mamelosn*. És ott van az a pici csillag, amely a magyarázatot jelzi. A színlap szerint a jiddis eredetű szó jelentése „egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám". A tézismondatnak is kiváló meghatározás pontosan jeleníti meg bizonyos szempontból a történetet.

Marianna Salzmann darabjában adott egy csonka család, amelynek három generációnyi női képviselője jelenik meg a színen: az anya, a lánya és az unokája. Lin, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK-ban meggyőződéses kommunista lett belőle, ma már csupán az emlékeit rendezi – diktafonra mondja fel a múltat –, és sajátos módon igyekszik összetartani megmaradt családját. Lányával, Clarával él, aki viszont igazi németként sem a kommunista eszmékkel, sem a zsidó identitással nem tud mit kezdeni. Sőt, azért is a judaizmust teszi felelőssé, hogy „elvesztette" a fiát, aki egy boldogabb élet reményében Izraelbe költözött, meggyőződéses zsidóként él, és majdnem minden kapcsolatot megszakított a családjával. A szereplők számára ez az egyik legfájóbb pont az életükben, ezért okoz konfliktust az, hogy Clara másik gyermeke, Rahel szintén messzire, New Yorkba költözik.

Huzella Júlia, Kerekes Viktória - Mamelosn

A mélyben húzódó problémák megmutatása ellenére az előadás humorral beszéli el a nők drámáját, amely a zsidósághoz való viszonyon kívül egy el nem hanyagolható társadalmi jelenségről is szól: a férfiak nélkül működő családról. Így a Mamelosn* akár női sorstörténetnek is nevezhető, amely egyszerre beszéli el generációk élethelyzetét és három nagyon komplex női karakter történetét.

A múlt feldolgozása vicceken, kedves vagy kínos történeteken, dalokon keresztül valósul meg, az előadás szereplői nem restek saját magukat és egymást sem kinevetni. A humor segítségével az egykori döntések vagy épp a jelen szituációi sokkal árnyaltabbá válnak, érthetővé válnak a motivációk, legyen szó a zsidóságról, politikai szerepvállalásról, nemzeti vagy épp szexuális meggyőződésről.

Borgula András rendezése finomra hangolt, túlzásoktól mentes, csupán egy-egy jelzés értékű gesztussal, hangsúllyal vagy díszletelemmel jelzi az idő- és a helyszínváltásokat. A tér-idő ugrások egyfajta lendületet adnak az előadásnak. A színrevitel egyik legnagyobb előnye az, hogy semmiféle rendezői túlzás nem tolakodik a jelenetek elé, Borgula hagyja a szöveget érvényesülni, így szerencsés pillanatokban a kívánt hatás is megszületik.

Kiss Mari, Kerekes Viktória - Mamelosn

A három nő közül egyértelműen a hatalmas sárga fotelben üldögélő Kiss Mari tündököl a leginkább, intellektusa sugárzó, és van valami természetes könnyedség abban, ahogy folyton zrikálódik lányával, Kerekes Viktóriával és unokájával, Huzella Júliával. Mindez csupán játék, valódi bántás nélkül, amelyben Kerekes Viktória kiábrándult, némiképp fásult figurája valahogy nem találja a helyét. Nem úgy, mint Huzella Júlia, aki egyszerre próbál dacos fiatal, és érett útkereső felnőtt is lenni. Néha talán túlságosan is látszik ez az akarat, míg a változásra vagy megértésre való hajlandóságnak nyoma sincs.

A szó szerint két világ határán játszódó történet vizuális megjelenítése során Galántai Zita a praktikumra helyezte a hangsúlyt, a sokatmondó minimalista kellék-díszlet pont annyit tesz hozzá az előadáshoz, amennyit a megértés megkövetel.

A Gólem Színház előadásának különböző rétegei külön-külön és együttesen is nagyon fontos kérdésekről szólnak. A számos értelmezést nyújtó előadásból mégis hiányzik valamiféle komoly drámaiság, pedig Borgula rendezése beszél az emlékezetpolitikai aktus fájó és megterhelő, káros hiányáról, arról, hogyan dolgozta fel vagy épp hogyan söpörte a szőnyeg alá a három nő a múltat zsidó identitásukkal együtt.

A vicc szerint a zsidó azért nem vesz be fájdalomcsillapítót, mert akkor megszűnne a fájdalom, na, ettől e három nőnek – vagy a nézőnek – még csak véletlenül sem kell tartania, baj az van, bőven.

Czenkli Dorka

forrás: akibic.hu

Marianna Salzmann: Mamelosn*

Bemutató dátuma: 2013. szeptember 28., Thália Színház Új Stúdió

Lin: Kiss Mari

Clara: Kerekes Viktória

Rahel: Huzella Júlia

Fordító: Varsányi Mari, Dramaturg: Németh Virág, Rendezőasszisztens: Kern Dóra, Produkciós vezető: Marcsa Barbara, Látványtervező: Galántai Zita, Zene: Gazda Bence

Rendező: Borgula András

0 Tovább

Egymás vérét szíva

Tipikusan extrém a helyzet: maga a tömény ellentmondás. Képzeljünk el egy csonka családot, amelyben csak nők élnek együtt. A férfiak (ki-ki) meghaltak, elváltak, megszöktek. Urane, grossmutter, mutter und kind.

Szöveg: Bedő J. István

Fotó: Czifrik Balázs

A dédmama csak az emlékekben őrződött meg, a maradék három nő pedig egymás életét eszi. Tipikus ez, de a dolog extremitását más adja: a nagymama kabarészínésznő volt a háború előtt – és főképpen utána, a néhai NDK-ban. Ő már kizárólag az emlékeinek él, azokat mondja kazettákra, szóbeli archívum gyanánt.

Huzella Júlia

Lin nagymama túlélte a háborút, a koncentrációs tábort, és reményekkel telten csatlakozott a kommunistákhoz. Ezt a jiddise mámét utálja asszonylánya, Clara, aki – természetesen – ki nem beszélt és/de ezerszer megcsócsált sérelmeket hordoz. Clara asszony felejteni, elnyomni akarja a család zsidó örökségét, semmiféle kapcsolatot nem keres a hitsorsosokkal. De akárhogy is: továbbviszi a klasszikus zsidó anya jó szándékú – és ettől elviselhetetlen – kotlós viselkedésformáját. És kérdéseivel már a következő generációt kínozza: lányát, Ráhelt, aki meg ővele képtelen szót érteni. A veszekedésekből felsejlik a megszüntetve megőrzés. Csak egymás nélkül, mégis csak együtt – magunkban hordozva mindent.

Csupa gubanc, csupa gyanakvás, csupa kis aljasság. Csoda, hogy ezzel mindenki torkig van?

Lin, a balos elvtársnő visszasírja a „sogenannte DDR” („úgynevezett Német Demokratikus Köztársaság” – Kelet gúnyneve az NSZK közbeszédében) állapotait, osztályharcosságát. De hol? A mai újraegyesült Németországban. Ahogy ez másutt is szokott lenni, hallgatóságra, beszélgetőtársra csak az unokájában talál. Csakhogy csalóka ez a kapcsolat is.

Lin: Kiss Mari

És hogy a fura háromszög még extrémebb legyen: mindenki gyanakszik. Ráhel az anyjára, Clara a nagymamára, a nagymama a politikusokra. Az összcsaládi kényszerképzetektől aztán a legártatlanabb kérdés is parázs veszekedést provokál. Torkig vannak egymással, Ráhel New Yorkba menekül a család elől, hogy tanuljon, de főleg szabadon éljen, ne kelljen férjhez mennie – hiszen amúgy is a lányokhoz vonzódik.

Kerekes Viktória, Huzella Júlia, Kiss Mari

Sok az extremitásból? Nem. Aki itt él Európa közepén, túlélte Hitlert, Sztálint és Rákosit – noch dazu zsidó család leszármazottja –, nem csodálkozik, hogy ennyi minden kavarog Marianne Salzmann darabjában. A dialógusokból feltáruló világ – a hit elhagyása és újra megtalálása; a rohanás a közösségi társadalom eszméje felé, majd a kiábrándulás – egyáltalán nem egyedi, nem szélsőséges és nem elképzelhetetlen. Ráadás csupán (az viszont szintén nem kizárólagosan német ügy), hogy „aki nem gyanús, az a gyanús (© Virág elvtárs)” – lehet hogy a nagyi még Stasi-besúgó is volt? Figyelembe véve az NDK-népesség és a besúgók arányát, a kérdés feltevése nem is nagyon agyrém…

A Gólem színház előadásában a Kiss Mari alakította Lin nagymama a nagy túlélő. Jobbára nyugalommal fogadja lánya hisztijét, múlttagadását – na de mikor elveszti a fejét, süvölt belőle a szemrehányás. És mint a történelem annyi túlélője: álnoksággal, kisebb-nagyobb aljasságokkal vesz részt a család roncsainak egyben tartásában. Kerekes Viktória Clara asszonya – aki már nem kommunista, nem zsidó, csak német akar lenni – tökéletesen adja vissza az állandóan résen lévő, minden vita elől kitérni akaró, mégis mindig esztelen üvöltözésbe torkolló veszekedések provokálóját – és áldozatát.

Huzella Júliáé (Rahel) az áldozat szerepe. Szereti anyját, szereti Lint, de a két jiddise máme rátelepszik az életére, és sejthető (majd bizonyos lesz), hogy ikerbátyjához hasonlóan ő sem tér vissza a szülőföldjére. Akkor a leghitelesebb, amikor kikerül az asszonyok szavakból, érzelmi zsarolásokból font ketrecéből.

Salzmann darabja dráma, mégis folyton nevetünk rajta, s kitűnőek a dialógusai (Varsányi Marigördülékeny fordítása). Galántai Zita a Thália Új stúdiójának szűk terébe szellemes díszletet tervezett. Az egymás mellé illesztett két fél lakás ugyan adta magát, de itteni lelemény, hogy a brettliénekes Lin szobája falán a fekete-fehér fotókon Kiss Marit látjuk fiatal kori szerepeiben, Rahel steril loft-lakásában egyetlen színes fotó van saját gyerekkorából – és ez sokat elárul.

Borgula András nem akart rendezői kunsztokat csinálni: hagyta érvényesülni a jó szöveget. Nagy erény.

[*Egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos]

Marianna Salzmann: Mamelosn
A Gólem Színház produkciója a Thália Színház Új Stúdiójában
Fordító: Varsányi Mari
Rendező: Borgula András

Szereplők
Kiss Mari – Lin
Kerekes Viktória – Clara
Huzella Júlia – Rahel

Látványtervező: Galántai Zita

További előadások:
Thália Színház Új Stúdió, 2013. október 26., november 14., 15. – 19:30

Forrás: olvassbele.com

0 Tovább

Három nő férfiak nélkül

Kerekes Viktória, az Örkény Színház színművésze, az idei évadot a Gólem Színház Mamelosn* c. darabjában Clara szerepében nyitja. Clara Berlinben együtt él az anyjával, lánya éppen elköltözni készül, és ő már nem hisz sem a kommunizmusban, nem érdeklik a zsidó gyökerei, és hogy akkor a németsége mit is jelent számára? Az sem teljesen egyértelmű.

Kerekes Viktóra

- Ha jól tudom, neked ez az első független színházi „kalandod”. Mik a benyomásaid?

- Valóban, az első független színházi munkám. Szerintem a Gólem Színház nagyon szerencsés helyen van a Jurányiban (Jurányi Inkubátorház szerk.). Ez a ház egy kényszer szülte, csudálatos találmány, ahol 22 társulat dolgozik együtt egy hatalmas, régi, gyönyörű szép iskolában. Kulcsár Viktória, a Jurányi vezetője, szerintem olyan dologra jött rá, ami a harmadik évezredben már nagyon-nagyon fontos: a külvilág nem kezelheti többé a független színházakat kicsi, poros, értelmezhetetlen valaminek, hanem igenis nagyvonalúnak, levegősnek, elegánsnak és szabadnak kell lennie. Úgyhogy én itt nagyon jól érzem magam. Jó itt lenni.

- Miben más egy „kőszínházi” munka egy független társulati munkához képest? 

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem engedek meg sokkal többet magamnak, holott én az Örkényben egy nagyon szabad szellemű társaságban dolgozom. Egy kőszínházban mindettől függetlenül mégiscsak van egyfajta prés, egy kötelező elvárás, és ettől általában megretten, megriad az ember. Az is érdekes, hogy az eredmény, a siker egy határon túl már nem növeli az önbizalmat, hanem pont fordítva, kicsit megnyomja azt.

- Azt gondolnám, hogy a kőszínházi környezet inkább biztonságot jelent. 

- Nyilván ez mindenkire másként hat. Ami viszont igazán fontos különbség, hogy a függetleneknél kisebb az apparátus, hatalmas az egymásra utaltság. Nem tudom, hogy ez meddig hasznos, de szerintem nem megy egy független színház szeretet nélkül. El tudok képzelni olyan kőszínházi munkát, ahol az alkotók teljesen érdektelenek egy-egy előadás során, mondván, mit pörgessem magam, „majd továbbmegyünk”, vagy „majd átmegyünk másik helyre”. A Gólemben viszont azt nagyon erősen érzem, hogy itt mindenki annyi energiát tesz bele, amennyije van neki.

- A Mamelosn*-ban Clarat alakítod, a mindenből kiábrándult német nőt. Hogy érzed magad ebben a szerepben?

- Ajándék. Teljesen függetlenül attól, hogyan sikerül az alakításom. Ráadásul nekem nagyon jókor jött. Mindenki volt gyereke valakinek, vagy gyereke valakinek és mindenki volt vagy lesz remélhetőleg szülő. Nekem az édesanyám már nem él, két fiam van. Itt volt pontosan az ideje, hogy elgondolkozzam ezeken a dolgokon. A próbaidőszak éppen ezért engem nagyon megkarcolt, de a jó értelemben véve. Nagyon élveztük.

- Mennyire jelent problémát az, hogy a Mamelosn*-ban nincs férfi, magukra maradt nők állnak a színpadon?

- Nagyon inspiráló. Egy férfi ugyanannyira lehet inspiráló, mint a hiánya. Itt sok férfi hiányzik. Mindenkinek hiányzik a társa, valakinek hiányzik a testvére, a fia, az unokája. Csupa hiányérzetből táplálkozik ez az egész történet.

Kerekes Vkitória, Huzella Júlia, Kiss Mari - Mamelosn

- A darab helyszíne Berlin, három német zsidó nő életébe látunk bele. Mit gondolsz, mennyire érthető vagy mennyire jellemző ez a történet Magyarországon?

- Megdöbbentően együtt vagyunk otthon Közép-Európában. Érdekes, ha azt mondom, hogy NDK az 1970-es években, vagy Budapest az 1970-es években….nincsen kardinális különbség. Egyrészt azért, mert a múlt századnak a történelme, amit átéltünk, az gyakorlatilag kart karba öltve megegyező, hogy ki mekkora bűntudatot és felelősséget hurcol, az személyes és társadalmi kérdés is. Mindemellett egészen megdöbbentő, hogy a személyes sorsok mennyire hasonlóak.

- Történelmi vonatkozásában megtalált téged a darab? 

- Gyakorlatilag a családomból az anyukámon kívül mindenki elhagyta ezt az országot, kezdve az 1950-es évektől egészen a 1980-as évekig bezárólag. És tudod, mi az érdekes? Hogy most megint adódik a kérdés: a gyermekeink menjenek, vagy maradjanak? Az a pillanat, amiben ez a darab játszódik, amikor a gyerekek úgy döntenek, hogy végülis elmennek, elhagyják az otthon melegét. Nagyon otthon vagyunk ebben a történetben. Biztos nem véletlen, hogy ez a próbaidőszak rengeteg személyes beszélgetéssel, és nem anekdotázással, hanem emlékek felhasadásával zajlott. Úgy próbáltunk, hogy „úristen, emlékszel?” vagy hogy „képzeljétek, amikor az én anyukám” vagy „akkor az történt a gyerekemmel, hogy..”.

- Nagyon erős a darab ritmusa, érzelmileg is nagyon magas koncentrációt igényel, nem ad szünetet a színészeknek. Hogy lehet ezt bírni?

- Ez egy „kamikaze” darab. Olyan káprázatosan ír ez a fiatal berlini lány, Marianna Salzmann, hogy nem hagy benne levegőhöz jutni, és olyan érdekes, hogy akármilyen diszponáltsággal kezdődött el egy próba, egyszerűen nyakon ragadt és magával cibált a szöveg. Azt nagyon csípem benne, hogy megrendítő az egész, de végtelenül szellemes, tehát nagyon finom humorral, öniróniával és fanyarsággal történik meg velünk a darab.

Szöveg: Kern Dóra

Fotó: Czifrik Balázs

1 Tovább

A GÓLEM MONDJA

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

2013.12.03.
2013.12.01.
2013.11.30.
2013.11.28.
2013.11.27.

Utolsó kommentek