Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elszabadul a szörny

Amikor hat nő újra életre kelti a Gólemet, akkor milyen nemű lesz és kit fog szolgálni a teremtett lény? A Gólem Színház ősbemutatóján december 12-én 20 órakor a Jurányi Inkubátorházban egy történetben Kárpáti Péter íróiskolájának hat írónője vezet be a teremtés titkaiba… És hogy mi van ott?

Gólem Színház - My little Gólem

A My little Gólem minden értelemben ősbemutató Magyarországon: hat nő egymástól függetlenül egy témára, a Gólem legendájára írt színdarabot. A rövid történetekből felépülő előadás egy dologban közös: mindegyik jelenet így-vagy úgy a férfiakról szól és valljuk be, nem túl pozitívan.

Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője, a darab rendezője szerint a My little Gólem színház a színházban. Az elkészült produkció kíméletlenül leleplezi, hogy mindannyian gólemek, bábok, mások teremtményei vagyunk, akkor is, ha azt hisszük, hogy nem. Arról kapunk hajszálpontos képet, hogy a gólemségnek nemcsak politikai, közéleti vetülete van, hanem a szerelmeinkben, a facebook oldalainkon, a munkahelyünkön, a vallásunkban és a társadalomban elfoglalt helyünkben is elural minket.

A Gólem Színház a Mamelosn* után ismét a kísérletező oldaláról mutatkozik meg. A My Little Gólemben divatmodellek, bábok, guminők, maszkok világában tárul fel a gólemség lényege.

Szerzők: Csizmás Kinga, Gábor Sári, Kovács Zita, Létay Dóra, Tóth Réka, Urbán Nóra

Szereplők:
Chován Gábor
Eke Angéla
Makra Viktória
Márkus Sándor

jelmez és bábok: Juristovszky Sosa
mozgás: Lengyel Kata
speciáliseffektek: Tóth Zs. Szabolcs
videó: Hajmási Péter
produkciósvezető: Marcsa Barbara
rendező:Borgula András


Az előadás helyszíne: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház (1027 Budapest, Jurányi u. 1.)

0 Tovább

Egymás vérét szíva

Tipikusan extrém a helyzet: maga a tömény ellentmondás. Képzeljünk el egy csonka családot, amelyben csak nők élnek együtt. A férfiak (ki-ki) meghaltak, elváltak, megszöktek. Urane, grossmutter, mutter und kind.

Szöveg: Bedő J. István

Fotó: Czifrik Balázs

A dédmama csak az emlékekben őrződött meg, a maradék három nő pedig egymás életét eszi. Tipikus ez, de a dolog extremitását más adja: a nagymama kabarészínésznő volt a háború előtt – és főképpen utána, a néhai NDK-ban. Ő már kizárólag az emlékeinek él, azokat mondja kazettákra, szóbeli archívum gyanánt.

Huzella Júlia

Lin nagymama túlélte a háborút, a koncentrációs tábort, és reményekkel telten csatlakozott a kommunistákhoz. Ezt a jiddise mámét utálja asszonylánya, Clara, aki – természetesen – ki nem beszélt és/de ezerszer megcsócsált sérelmeket hordoz. Clara asszony felejteni, elnyomni akarja a család zsidó örökségét, semmiféle kapcsolatot nem keres a hitsorsosokkal. De akárhogy is: továbbviszi a klasszikus zsidó anya jó szándékú – és ettől elviselhetetlen – kotlós viselkedésformáját. És kérdéseivel már a következő generációt kínozza: lányát, Ráhelt, aki meg ővele képtelen szót érteni. A veszekedésekből felsejlik a megszüntetve megőrzés. Csak egymás nélkül, mégis csak együtt – magunkban hordozva mindent.

Csupa gubanc, csupa gyanakvás, csupa kis aljasság. Csoda, hogy ezzel mindenki torkig van?

Lin, a balos elvtársnő visszasírja a „sogenannte DDR” („úgynevezett Német Demokratikus Köztársaság” – Kelet gúnyneve az NSZK közbeszédében) állapotait, osztályharcosságát. De hol? A mai újraegyesült Németországban. Ahogy ez másutt is szokott lenni, hallgatóságra, beszélgetőtársra csak az unokájában talál. Csakhogy csalóka ez a kapcsolat is.

Lin: Kiss Mari

És hogy a fura háromszög még extrémebb legyen: mindenki gyanakszik. Ráhel az anyjára, Clara a nagymamára, a nagymama a politikusokra. Az összcsaládi kényszerképzetektől aztán a legártatlanabb kérdés is parázs veszekedést provokál. Torkig vannak egymással, Ráhel New Yorkba menekül a család elől, hogy tanuljon, de főleg szabadon éljen, ne kelljen férjhez mennie – hiszen amúgy is a lányokhoz vonzódik.

Kerekes Viktória, Huzella Júlia, Kiss Mari

Sok az extremitásból? Nem. Aki itt él Európa közepén, túlélte Hitlert, Sztálint és Rákosit – noch dazu zsidó család leszármazottja –, nem csodálkozik, hogy ennyi minden kavarog Marianne Salzmann darabjában. A dialógusokból feltáruló világ – a hit elhagyása és újra megtalálása; a rohanás a közösségi társadalom eszméje felé, majd a kiábrándulás – egyáltalán nem egyedi, nem szélsőséges és nem elképzelhetetlen. Ráadás csupán (az viszont szintén nem kizárólagosan német ügy), hogy „aki nem gyanús, az a gyanús (© Virág elvtárs)” – lehet hogy a nagyi még Stasi-besúgó is volt? Figyelembe véve az NDK-népesség és a besúgók arányát, a kérdés feltevése nem is nagyon agyrém…

A Gólem színház előadásában a Kiss Mari alakította Lin nagymama a nagy túlélő. Jobbára nyugalommal fogadja lánya hisztijét, múlttagadását – na de mikor elveszti a fejét, süvölt belőle a szemrehányás. És mint a történelem annyi túlélője: álnoksággal, kisebb-nagyobb aljasságokkal vesz részt a család roncsainak egyben tartásában. Kerekes Viktória Clara asszonya – aki már nem kommunista, nem zsidó, csak német akar lenni – tökéletesen adja vissza az állandóan résen lévő, minden vita elől kitérni akaró, mégis mindig esztelen üvöltözésbe torkolló veszekedések provokálóját – és áldozatát.

Huzella Júliáé (Rahel) az áldozat szerepe. Szereti anyját, szereti Lint, de a két jiddise máme rátelepszik az életére, és sejthető (majd bizonyos lesz), hogy ikerbátyjához hasonlóan ő sem tér vissza a szülőföldjére. Akkor a leghitelesebb, amikor kikerül az asszonyok szavakból, érzelmi zsarolásokból font ketrecéből.

Salzmann darabja dráma, mégis folyton nevetünk rajta, s kitűnőek a dialógusai (Varsányi Marigördülékeny fordítása). Galántai Zita a Thália Új stúdiójának szűk terébe szellemes díszletet tervezett. Az egymás mellé illesztett két fél lakás ugyan adta magát, de itteni lelemény, hogy a brettliénekes Lin szobája falán a fekete-fehér fotókon Kiss Marit látjuk fiatal kori szerepeiben, Rahel steril loft-lakásában egyetlen színes fotó van saját gyerekkorából – és ez sokat elárul.

Borgula András nem akart rendezői kunsztokat csinálni: hagyta érvényesülni a jó szöveget. Nagy erény.

[*Egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos]

Marianna Salzmann: Mamelosn
A Gólem Színház produkciója a Thália Színház Új Stúdiójában
Fordító: Varsányi Mari
Rendező: Borgula András

Szereplők
Kiss Mari – Lin
Kerekes Viktória – Clara
Huzella Júlia – Rahel

Látványtervező: Galántai Zita

További előadások:
Thália Színház Új Stúdió, 2013. október 26., november 14., 15. – 19:30

Forrás: olvassbele.com

0 Tovább

Mi lesz az idei évadban?

MI LESZ AZ IDEI ÉVADBAN?

Miért mennék a Gólembe, én nem vagyok zsidó!? Miért mennék a Gólembe, hát nem látok én zsidót otthon éppen eleget?

A válaszunk mi is lehetne más: Éppen ezért!

Az előző évad sikerei (Legjobb színdarab díja a Humorfesztiválon, legjobb férfi és női mellékszereplő a Vidor Fesztiválon) reméljük, csak a kezdete annak, ami ránk vár! Ami viszont önre biztosan vár, az a Gólem eddigi munkájának legkóserebb gyümölcse: a 2013-2014-es évad!

Tehát, ha felmerülne a kérdés, miért épp a Gólem, mi rengeteg választ kinálunk: (a 2013/14es évad műsorfüzete letölthető innen.)

Hogy megismerje a világméretű zsidó összeesküvést!

(Vinnai András: LEFITYMÁLVA)

VAGY

Hogy találkozzon az NDK titkosszolgálat egyik besúgójával, aki mellesleg a zsidó folklórdívája volt!(Marianna Salzmann: Mamelosn)

VAGY

Hogy  lássa, mit írt 6 fiatal írónő az eredeti Gólem történetből!

(Urbán-Létay-Csizmadia-Gábor- Kovács –Tóth: My little Gólem)

VAGY

Hogy megtudja, milyen pizzát készítenek az öngyilkosok!

(Etgar Keret-Vinnai András: Kámikáze Pizza)

VAGY

Hogy megtudja, hogyan veri át az ördög a legfurfangosabb rabbit is!

(Kárpáti Péter: A negyedik kapu)

Tehát: ha az, ha nem, ha szimpatizáns, ha anti, ha kedvel vagy gyűlöl, dicsőít vagy a pokolba kíván minket, akkor várjuk!

Borgula András

Művészeti vezető

golem13 14_online-2

golem13 14_online-1

 

0 Tovább

Mamelosn*

Mamelosn*

Marianna Salzmann: Mamelosn*

*egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos

„Egy zsidó elmegy a pszichológusához.

Hogyan telt a hétvége? – kérdezi a pszichológus.

- Ó köszönöm, nagyon jól, tényleg nagyon jól. Bár azt hiszem, volt egy freudi elszólásom.

- Ó hadd segítsek, mi történt? – így a pszichológus.

-Hát, ööö. Éppen együtt vacsorázott az egész család. Mindenki ott ült az asztalnál...

- Igen.

- Mindenkinek jó kedve volt, igazából nekem is, de amikor meg akartam sózni a levest, és meg akartam kérni az anyámat, hogy adja oda a sót....

- Igeeeen? – kérdezi a pszichológus.

- Hát, igazából azt akartam mondani, hogy anya, ideadnád a sót, légy szíves?

- És ehelyett mit mondott?

- Anya, az Isten verjen meg, tönkretetted az életem."

Játsszák:

Huzella Júlia

Kerekes Viktória

Kiss Mari

A Mamelosn egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be. A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK-ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni. Ő már igazi német.

Kiss M_Kerekes_V_Huzella_J_kicsi

Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők-nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel. Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi díszletei között.

A Marianna Salzmann darabjai az osztrák és német színpadokon nagyon népszerűek, 2012-ben megkapta a fiatal drámaíróknak járó Kleist-díjat.

fordító: Varsányi Mari, dramaturg: Németh Virág, látványtervező: Galántai Zita, produkciós vezető: Marcsa Barbara, rendezőasszisztens: Kern Dóra, rendezi: Borgula András

Az előadás helyszíne: Thália Színház - A Független Thália Projekt keretében

A bemutató időpontja: 2013. szeptember 28.

A darab magyar fordítását a Goethe Intézet „Theaterbibliothek" programja támogatta.

A darab a Thália Színház, a Független Thália Projekt - FTP és a Füge Produkció támogatásval valósul meg.

fuge logo    ThaliaLogo kicsi        ftp logo_kics                 GI Logo_horizontal_green_sRGB

0 Tovább

"A színház a társadalom hőmérője" - Shimon Levy válaszolt

2013. április 17. szerda, 07:00

Shimon Levy, a Tel Aviv-i Egyetem színházi tanszékének professzora a III. Gólem Fesztivál vendégeként járt Magyarországon...

Shimon Levy a Tel Aviv-i Egyetem színházi tanszékének professzora. Kutatási területe az izraeli színház, Samuel Beckett és a káoszteóriák, a színház és az Ószövetség kapcsolata, ezen kívül fordít, és az utóbbi időben rendez is. Sokat dolgozott a függetlenek között, a kezdetek óta résztvevője az izraeli független színházak akkói fesztiváljának. Készített darabot a palesztinok elleni kínzásokról, de volt olyan előadása is, amit több mint százszor játszottak Tel Aviv egyik legnagyobb színházi épületében. Elmélete a 'Biblia, mint színház', amiről nemcsak könyvet írt, hanem rendszeresen tart workshopokat is. 


Az Ön elmélete szerint a Biblia színházi szempontok alapján is értelmezhető. Erről beszélt a Gólem Fesztiválon is, Izraelben pedig workshopokat tart a témában. Mi az elméletének a lényege?

Egyébként ezeket a workshopokat általában egy sivatagi helyszínen tartjuk, ott elemezzük a szövegeket... A kérdésére válaszolva, a Biblia első sorban egy vallási könyv, ezen felül történelmi és szövegalapú kutatásoknak a tárgya, de elemezték már úgy is, mint irodalmi művet, mint drámát, mint színházi szöveget. Én úgy vélem, elemző olvasással találhatunk olyan szövegrészeket a Bibliában, amelyek az Ószövetség fő irányvonalával szemben fogalmazódnak meg. Például azt állítom, hogy senki sem gondol úgy a Bibliára, mint feminista szövegre, de a színházi nézőpont segít abban, hogy egy sokkal pozitívabb nőképet fedezzük fel az Ószövetségben, mint ami a zsidó hagyományban tovább öröklődött.

Mondna erre példát...

Itt van például Abigél, Dávid feleségének története. Az Ószövetség Abigélt roppant okos asszonynak mutatja be. Egy helyen azt olvashatjuk, hogy Abigél a lábánál érintette meg Dávidot, az azonban nincs meghatározva, hogy pontosan hol. És ez már egy színházi helyzet, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a bokájánál vagy a combjánál fogta-e meg Abigél Dávid lábát, mert a kettő egészen más kapcsolatot feltételez. Egy másik részben, az apa azt magyarázza a fiának, hogy nem jó örömlányokhoz járni. Ez a jelenet arra emlékeztethet minket, amikor egy apa, aki mondjuk a Playboy-ban épp szebbnél szebb nőket nézeget, azt mondja a mögötte leselkedő fiának, aki rajtakapta, hogy 'ez szörnyű, ez borzasztó'! A szituációt kifejezetten viccesnek is találhatjuk, tehát humor is rejlik az Ószövetségben.

 

IMG 4916 1

Shimon Levy


Ön szerint mennyire nevezhető zsidó színháznak az izraeli színház?

Ez egy összetett kérdés... Először is, van jó színház és nem jó színház. És van olyan színház, ami a zsidóké ugyan, de mégsem nevezhető zsidó színháznak, és van olyan is, amelyik zsidó témákról szól, de nem a zsidóké. Az Angyalok Amerikában című darabban ugyan van egy-két zsidó motívum, de az attól még nem zsidó mű, még akkor sem, ha az írója, Tony Kushner zsidó. Nyilván Izraelben a legtöbb színház a zsidóké, de nem mondanám, hogy mindegyik zsidó színház. A nálunk bemutatott színdarabok 60-70 százaléka héber nyelven íródik, azaz kortárs dráma, ami azt mutatja, hogy az izraeliek imádják magukat látni a színpadon. Azt hiszem, hogy se Magyarországon, se Németországban vagy Angliában, ahol sokkal régebb óta működik színház, mint  Izraelben, nem ilyen magas a kortárs művek aránya.

Milyen kérdések foglalkoztatják az izraeli színházakat?

Az izraeli színházat elég sok visszatérő motívum jellemzi: ilyen a Holokauszt, a háború az arabokkal és a palesztinokkal, az identitáskérdés, a zsidóság kérdése, ami nem feltétlenül a vallási hovatartozásról szól. Természetesen születnek közéleti, politikai és gazdasági kérdésekről is darabok. 

Kik a színészek?

A színészek nagy része természetesen izraeli zsidó, kisebb része izraeli arab, aki mindkét nyelven beszél, de vannak más anyanyelvű, más nemzetségű színészek is, néhány orosz, etióp és persze angol. A színházi élet igen aktív Izraelben, a minőség pedig nagyjából olyan, mint bárhol másutt. Lehet találni nagyszerű, harcos műveket, amelyek mind esztétikailag, mind tartalmilag kiválóak.

Hogy finanszírozzák az izraeli színházakat?

Nálunk az összes színházra költött pénz közel 90 százaléka kilenc nagy színházba megy, a maradék pedig a kicsikhez, a függetlenekhez. A nagyszínházak hatalmas közönséget szolgálnak ki, az ő előadásaik mindig édesek, könnyen emészthetők és mindenki számára elérhetők. A független színházak egy része megpróbálja előadni ugyanazt a mutatványt, mint a nagyszínházak, de mivel sokkal kevesebb pénzük van, az eredményeik is sokkal szerényebbek. A függetlenek másik fele pedig azt mondja, 'mi kicsik vagyunk, de bátrak, mi megmutatjuk, és mindenki bekaphatja'. Az ötvenes, hatvanas években sokkal radikálisabb volt az izraeli színház, mint napjainkban, egyszerűen friss volt, Beckettet és Ionescót rögtön hozták Izraelbe. Ezzel szemben ma a nagy színházak arra koncentrálnak, hogy mi történik a West Enden, és azt, ami ott nagyon sok pénzt hoz, rögtön bemutatják Izraelben is – persze akadnak, akik keresik az újdonságokat. 

Hogyan működnek Izraelben a független színházak?

A működésüket az határozza meg, hogy mennyire bátrak politikai és esztétikai értelemben. Minél bátrabb, minél kritikusabb, minél politikusabb egy csapat, annál gyorsabban jut el odáig, hogy már a saját barátai sem kíváncsiak rá. Pedig a színházat alapvetően a közönségnek csináljuk, úgyhogy legalább két ember kell, hogy üljön a nézőtéren... A színház egyszerűen nem létezik közönség nélkül. Az izraeli független produkciók sokszor azon múlnak, hogy az adott színház mennyit hajlandó saját zsebből áldozni értük. Az alkotók sokféleképpen igyekeznek hatni az előadás megszületését gátló és segítő tényezőkre, éppen ezért előfordul, hogy csak a bemutató napján látják meg, valójában mit is csináltak. Az időhiány és a szétforgácsolódó energiák néha ahhoz vezetnek, hogy az alkotók megrémülnek saját teremtményeiktől, amikor premier előtt egyben látják őket, de ennek az ellentéte is megtörténhet... Ez a minden rosszban van valami jó törvénye.


A Haifa melletti Akko nevű kisvárosban 33 éve tulajdonképpen megszakítás nélkül rendezik meg a független színházak izraeli találkozóját, az Akkói Színházi Fesztivált, amelynek Ön egyik alapítója volt...

Ez a fesztivál olyan, mint egy hőmérő, amit az izraeli társadalom seggébe dugnak, és megnézik, mennyire lázas. Ha jól tudjuk olvasni az előadásokat, akkor pontos képet kaphatunk az izraeli társadalom helyzetéről. Sokszor előfordul a kis országban élő, magas hőfokon izzó alkotóknál, hogy különbözőségeik ellenére ugyanazt próbálják elmesélni, az előadásaik ugyanarról a problematikáról szólnak. Például 1985-86-ban tizenkét darabot mutattak be a fesztivál versenyprogramjában, és a tizenkét előadásból tizenegyben szerepelt élőhalott, vagyis olyan, aki már halott, de mégis megjelenik a színpadon. Mintha központi utasításba adta volna valaki, hogy előadás nemlehet élőhalott nélkül. Csak később jöttünk rá, mi volt ennek az oka: az élőhalottak benyújtották erkölcsi számlájukat az élők felé. Tőlünk 25 kilométerre északra húzódott a libanoni határ, elméletünk szerint a valódi halottak tértek vissza a színpadra elmesélni, miről is esik szó odafönt. Abban az évben ők voltak a hőmérő az izraeli társadalom seggében. Egy évvel ezelőtt pedig rengeteg olyan előadást mutatott be a fesztivál, ami a világbékével foglalkozott... 

A Gólem Fesztivál mottója Öntől származik: „A megszokott zsidóábrázolások ideje lejárt. A 21. század legizgalmasabb kérdése a zsidó színházban, hogy milyen új formákban, szerepekben tűnnek fel zsidók a színpadon.” Ön szerint hogyan változhat meg a zsidóábrázolás a 21. században?

A Holokauszt után Európában a zsidókat legtöbbször áldozatként ábrázolták, ma azonban a legtöbb zsidó Izraelben él, és ők egyáltalán nem áldozatok. Azonban politikai manipulációra is sokan és sokszor használják azt az adukártyát, amit Holokausztnak hívnak. Amerikában vagy Németországban teljesen természetes, hogy nem csak az uzsorás, a gonosz, vagy az örökös áldozat szerepével ruházzák fel a zsidókat. Viszont ott, ahol éppen nagyobb a nacionalizmus vagy az antiszemitizmus, szinte mindig kijátsszák ezt az adukártyát, és áldozatként mutatják be a zsidókat. Véleményem szerint mind erkölcsileg, mind esztétikailag nagyon fontos, hogy a zsidók kritikusan forduljanak maguk felé a színházban is. Így megváltozhat a rólunk alkotott kép is.


szerző: Simon Beatrix

Színház.hu

0 Tovább
«
12

A GÓLEM MONDJA

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek